Már a repülőút sem volt akármilyen. Lekéstük a gépet Londonban - természetesen nem a mi hibánkból. Bécsből indultunk és a check-in-es néni Londonba küldte a csomagunkat - Washington helyett, mert ugye Londonban csak átszállásunk volt. Persze erre már csak azután jöttünk rá, hogy eltűnt a csomag a reptér nagy, sötét gyomrában. Úgyhogy Londonban be kellett lépni az országba (negyed óra), fel kellett venni a csomagunkat, ami természetesen nem az első menetben jött (fél óra) majd át kellett volna jutni időben az 5-ös terminálra (fél óra); na ez már nem fért bele az amúgy is szűkös időbe. A British Airways-es fazonok csupa jófejek, csak a számítógéphez nem értenek. Na mindegy. Isteni áldás, hogy a következő gép Washingtonba kb. 3 órával később ment, így arra is maradt időnk, hogy kimenjünk a szabadba:
A repülőgép egyébként egy Boeing 777-es volt, ha valakit érdekel. Akkora hajtóművei voltak, hogy egy átlagos kisebbségi család (10-12 fő) simán tudott volna bujócskázni benne egy jót. A felszállás meg a legkirályabb. Amikor az a kb 300 tonna (tényleg!) megindul, az durva. Aztán a pilóta nyom egy kövéret és belepréselődsz a székbe. És 3,5 km múlva meg már repülsz.
Valahol még az Óceán felett egyszer csak megjelent egy repülő mellettünk:
Ugorjunk.
Munka van, de csak ideiglenes és néha. Egyelőre. De a munkakeresés az megy. Voltunk már vagy 20 helyen. JA! A közlekedés az pazar. Minden fontosabb út legalább két sávos, az autópálya (amin legtöbbször megyünk) 2x3 vagy 4 sávos, max sebesség 65 MPH, ami kitolható 75-re vagy ahogy a forgalom adja. A kocsik viszont... A legtöbb ember truck-kal jár, ami nálunk nincs is. Olyan, mint egy furgon, csak a rakodórésze "kabrió". És akkorák, hogyha melléállok a vállamig ér a motorháztető. Fontos. Főleg a fogyasztás szempontjából. Persze ehhez van igazítva a benzin ára is: 1 gallon (3,78 l) 2,5 $, ami ellenségek közt is max 575 Ft. Azaz: 152 Ft/l. Na ez a nem mindegy.
Amit eddig vezettem itt: Mini Cooper, Saab 9-3 és Volvo S80. Ezek közül kettő automata. Lehet tippelni, melyik kettő.
A szerzőtárstól jön majd a következő poszt, már készül, csupa újdonsággal és mindenképpen más szemszögből. Olvassátok és kommenteljétek Őt is. Mára ennyi. Véget ért a móka mára, bezár Miki mókatára.
U.i.: Nekem is jöhetnek a kommentek, hogy vegyek vissza az arcomból, stb.
Király lett a poszt! :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy minden ok!
Aztán remélem meghajtottad a Minit! :P
U.i.: Azért még ne vesd el teljesen a Heti MILF rovatot...
Véégre már nagyon vártam a fejleményeket, írjatok minél többet! :) és csak semmi milf!! :DD
VálaszTörlésu.i. az igaz h ezekkel a bazinagy teher-személygépjárművekkel csak vmi mást kompenzálnak? :D
Nah, királyak vagytok!:)
VálaszTörlésTacsi, akkor majd a rejtett MILF blogodhoz a felhasználónevet meg jelszót el tudod küldeni e-mailben, ahogy megbeszéltük?
köszi, Ák.
Minden tiszteletem a hölgyé, teljesen igaza van kedves Szilvia! Nem is tudom, hová gondoltam, midőn e ötlet eszembe ötlött vala. Esedezem bocsánatáért.
VálaszTörlésTisztelettel: Attila
Más
Ákos, nyugi, Te leszel az első aki hozzáférést kap a "titkos" MILF bloghoz :)
Örülök, hogy épségben kiértetek és jól érzitek Magatokat! Ma koccintunk is az egészségetekre. Kár, hogy Nélkületek.:( Jó a blog de az autós részt átugrottam.:P És a MILF-est is át fogom.:P (Mivel márt írt Kata, más nevet választottam:))
VálaszTörlésPusszancs