Hangosan azon gondolkoztam, hogy mit is írjak. A tesóm adott egy ötletet, hogy írjam le, hogy ő mennyire nagyon-nagyon-nagyon jófej. Persze nem így mondta, hanem kicsit máshogy fogalmazta meg, de az a szó nem illene az oldal stílusához, valamint igen tisztelt idősebb korosztály is olvassa naplónkat. Így csak nem írhatok le mindent szó szerint. Szóval meg kell említenem, hogy a tesóm = Juli NAGYON jófej. Mert ha ezt nem teszem meg, akkor ma este már kint a shed-ben (szerszámos házikó) pókokkal, tücskökkel, bogarakkal és óriási vörös szemű legyekkel kell aludnom... Grrrrrrrrr. És a tesóm soha nem tréfál...
Szóval igen, ma tényleg majdnem levágtam egy darabot a kisujjamból, de nem. És túléltem a dolgot, köszönhetően Atinak, a HŐS MEGMENTŐMNEK, aki elállította a vérzést, lemosta a sebet és golf-kocsival - mint egy angol kisasszonyt - elszállított Szebihez, a főorvoshoz, aki fertőtlenítővel kezelte életveszélyes sebemet.
Hát így lett Juli a nap ötletgazdája (amúgy tényleg nagyon jófej), Szebi a nap főorvosa, Ati a nap megmentője és én a nap túlélője:).
És mire ezt megírtam, Marcus el is aludt.
2010. június 29., kedd
Third chapter
Ma Agi levagta a kisujjat metszoolloval. A Walmart-ban. Na jo, igazabol a szoloben, ahol dolgozunk. Ja: es nem teljesen vagta am le, csak belevagott a vegebe, de ugye igy mennyivel jobb?! Mar teljesen megijedt mindenki, hogy Uristen, pedig nincs is akkora baj. Na. Most, hogy tul vagyunk a nehezen, jojjon valami toltelek, hogy feldolgozhassuk az eddigi esemenyeket.
Megtudtam vegre, mit jelent a South Park-bol mindenki altal jol ismert "que paso?". Eddig lusta voltam megnezni a neten, ugyhogy egy illetekest (Szebit) kerdeztem meg. O ugyanis tud spanyolul. A öbölbeliektol tanulta. Igy nevezzuk a mexikoiakat munka kozben, ha nem akarjuk, hogy tudjak, hogy Roluk beszelunk. Szoval: azt jelenti, hogy "mizu?" mult idoben. Talan ugy a legpontosabb, hogy "mi tortent?".
Egyebkent meg mindenkit megnyugtatok, jol vagyunk (leszamitva ugye a mai incidenst) es egyre tobb remenyunk van allando munkara: most ugye meg a szoloben dolgozunk a Boss-nak (Szebinek), de itt csak 600$-ig dolgozhatunk. Ket allando munka van jelenleg a kepben: az egyik a fagyiskocsi, a masik egy Lifeguard (uszomester) melo, ami most jott a kepbe. Ezek mellett meg mosogatunk es hetvegenkent itt-ott tudunk dolgozni (most peldaul fagyizoba megyunk). Szoval megy ez, mint az agyba vizeles. Es be kell hogy valljuk: tetszik igy, ahogy van. Erre a szerzotars is erosen bologat. Egy csomo emberrel leszunk kapcsolatban, csomo munkat probalunk ki; ergo nem unalmas.
De persze jo lenne egy allando munka is, jo dolog a biztonsag. Remelem ezzel szerzek egy pirospontot leendo anyosomnal es aposomnal:)
Udv mindenkinek, az ekezetekert pedig bocsanat, legkozelebb Agierol irok, egyelore nem baratkoztunk meg teljesen a Mac-kel.
U.i.: Gabor, ez a Dr. Pepper tenyleg kivalo!
2010. június 21., hétfő
Second chapter
Elérkezett az én időm is, hogy írjak a blogba. Illetve már elég rég elérkezett, de eddig nem nagyon volt rá időm. Elég sok mindent csinálunk. És ahhoz képest, hogy még csak másfél hete vagyunk itt, nagyon sok minden történt. Ez - mármint az, hogy ilyen sok dolgunk van - több dolognak köszönhető:
1.: Egyelőre sajnos nincs szó szerinti fix munkánk. Így az első péntek és a következő hétfő azzal telt, hogy Fredericksburgben (itt lakik Kati és CJ) rengeteg helyre bementünk - főként éttermek, kávézók, sörözők - és kértünk jelentkezési lapot, amiket aztán kedden be is adtunk. Illetve egy csomó helyre neten keresztül lehetett jelentkezni, így azzal is elég sok idő elment.
2.: Ugyan fix munkánk nincs, de időszakos van. Ez annyit takar, hogy van egy cég (1 személyes cég, mert a tulaj csinálja a kajákat), aki kajákat szolgáltat rendezvényekre. Mi a főzés illetve a rendezvények során keletkező használt edényeket mosogatjuk. Ipari méretű edények és ipari mennyiségű mosogatnivaló...tényleg ipari, mert ma is 5 és fél órát mosogattunk megállás nélkül. Na jó, egyszer megálltunk de csak 5 percre enni egy Chocolate Chip Cookie-t:). Aztán folytatódott a móka. Igazából nem olyan rossz ez a munka, mert jól fizet. Csak kicsit fárasztó, meg a kezünk jól szétázik és kireped a víztől. De ennyi pénzért megéri. Pláne, hogy egyelőre ugye nincs egész nyárra fix munkák. És még az is jó, hogy jelen pillanatban csak mi vagyunk, aki megcsinálja, úgyhogy ha van rendezvény, illetve főzés, akkor mehetünk mosogatni. Mielőtt jöttünk, a tulaj mosogatott és szerintem most örül neki, hogy nem kell mosogatnia, hanem megcsináljuk mi. És mi is örülünk, hogy ezzel tudunk pénzt keresni. Szóval mindenki boldog:).
A másik időszakos munka egy borászatnak a szőlőjében van, ahol Szebi (a sógorom) dolgozik. Ő vezeti az egészet és 1 vagy 2 Amigo-val (mexikói ember) dolgozik. Mivel most csak 1 Amigo van, így Szebi főnöke kitalálta, hogy 599 dollárig dolgozhatunk vele a szőlőben. Azért 599 dollárig, mert addig nem kell utánunk adót fizetnie.
Eddig csak a munkákról írtam, hogy mi van illetve mi nincs, de most kicsit írok arról is, ami történt velünk, mióta megérkeztünk.
Kati és CJ jöttek ki elénk a reptérre. Amikor megérkeztünk Washingtonba el sem hittük, hogy itt vagyunk, amikor pedig megérkeztünk Katiékhoz - még másfél óra autózás a reptérről - azt nem hittük el, hogy vége az utazásnak. Hosszú volt és fárasztó, mert 24 órát utaztunk. Kivéve azt a pár órát, amit a londoni reptéren töltöttünk... Mindenestre jó volt megérkezni, látni a tesómékat és tudni, hogy itt vagyunk a nagy Amerikában. Másnap - mint már írtuk - mentünk munkát keresni. Aztán utána jöttünk Julikéhoz, akiket másfél éve nem láttunk. Náluk van Marcus baba.
A munka és a munkakeresés miatt hol Katiéknál, hol Juliéknál lakunk, ami elég vicces:). A cuccaink fele itt, a másik fele ott van. És persze egy csomószor van úgy, hogy ha valami kéne, az nincs nálunk, mert a másik helyen van. Szóval kicsit bonyolult, de izgi:).
Katiék egész európaias városban laknak. Bár ott is tipikus amerikai filmes házak vannak, de ahol Juliék laknak, ott aztán pláne. A Neighbourhood, ahol laknak a kerítés nélküli, nagy előkertes házas környék, ahol mindenki mindenkinek köszön és integet. És ahol minden tele van mókussal, nyúllal és a Chip and Dale meséból ismert chipmunk-kal.
Az első mosogatós munkanapunk az érkezés utáni szombaton volt. Akkor még sokkal bénábbak voltunk, mint most - tudom furcsán hangzik, mert még csak 1 hét telt el -, de tökélyre fejlesztettük a mosogatást. Rájöttünk egy csomó mindenre, hogy hogy lehet hatékonyan mosogatni ketten. A szőlőben csütörtökön kezdtünk el dolgozni és aznap is, meg pénteken is utána még mentünk mosogatni. Tegnap pedig rendezvényen dolgoztunk (annak a cégnek, aki a kajákat csinálja) Szebivel együtt. A Colonial Downs nevű helyen lóverseny volt, amire kb 600 ember érkezett. Hát őket kellett jóllakatnunk. A hidegtálak elkészítésétől kezdve a saláták összekeverésén, pakoláson, takarításon át a maradék kaja eltüntetéséig mindenféle feladatunk volt. Amúgy jó volt a rendezvény, de amikor a végén a megmaradt kajákat öntöttük ki a szemétbe, akkor majd megszakadt a szívem... látni, hogy lavórnyi saláták, rengeteg hús, különféle tészták mennek a szemetesbe... Persze amennyi mindent csak tudtunk, azt hoztunk haza - szerintem kb 1 hétre elég négyünknek -, de rengeteg kaja ment a kukába. Sajnos nem lehetett volna odaadni semmilyen szervezetnek és senkinek, mert túl sokat állt kint szobahőmérsékleten. Igaz az a mondat Amerikára, hogy: "Nagy ország, nagy...". Nagy ország, nagy emberek; Nagy ország, nagy mennyiségű kaja; Nagy ország, nagy pazarlás. Így a tegnapi rendezvény után ma is volt munkánk a mosogatnivaló miatt.
Amúgy az amerikaiaknak a főzési szokásai is kicsit furcsák, mert nem úgy csinálják, mint mi, hogy rendesen kikaparják az edényből a kaját. Csak a nagyját szedik ki, aztán a többi megy a lefolyóba vagy a kukába...se az nem zavarja őket, hogy a Föld másik felén éheznek, se az hogy a lefolyó eldugul. Mosogatás szempontjából a második opció rosszabb, mert minden alkalommal csak úgy tudjuk leengedni a vizet, hogy pumpáljuk a lefolyót, mintha valami őrültek lennénk... De ez még kisebb gond. Az a nagyobb, hogy mindenféle kaját benne hagynak az edényekben, azt egymásra vagy egymásba pakolják és belerohad illetve belepenészedik. Na azt igazán jó mosogatni. Szerdán találtunk egy egész műanyag-ládányi használt evőeszközt, amit lefedtek és pókhálósra penészedett. Azóta is áztatjuk... Ma meg egy, illetve több tespivel gyűlt meg a bajunk, amiben hús sült ki tudja hány napja. A tepsiben benne volt a maradék hús csak úgy kint az asztalon és az alján 2 cm vastag égett réteg. Attila "vágta" ki belőle 3 óra áztatással, és fél óra villával valamint dörzsivel való vakargatással. Ennyi pénzért tényleg megéri, na de akkor is. Hogy lehet így főzni???
Holnap pedig ismét megyünk a szőlőbe, amire Attila már most készül. Ezt bizonyítja a kép is, amin a tűző nap ellen védő sisakját viseli:).
"Röviden" ennyi, ami másfél hét alatt történt. Gondolom Ati nemsokára írja a következő bejegyzését, úgyhogy várjátok azt is izgalommal:).
1.: Egyelőre sajnos nincs szó szerinti fix munkánk. Így az első péntek és a következő hétfő azzal telt, hogy Fredericksburgben (itt lakik Kati és CJ) rengeteg helyre bementünk - főként éttermek, kávézók, sörözők - és kértünk jelentkezési lapot, amiket aztán kedden be is adtunk. Illetve egy csomó helyre neten keresztül lehetett jelentkezni, így azzal is elég sok idő elment.
2.: Ugyan fix munkánk nincs, de időszakos van. Ez annyit takar, hogy van egy cég (1 személyes cég, mert a tulaj csinálja a kajákat), aki kajákat szolgáltat rendezvényekre. Mi a főzés illetve a rendezvények során keletkező használt edényeket mosogatjuk. Ipari méretű edények és ipari mennyiségű mosogatnivaló...tényleg ipari, mert ma is 5 és fél órát mosogattunk megállás nélkül. Na jó, egyszer megálltunk de csak 5 percre enni egy Chocolate Chip Cookie-t:). Aztán folytatódott a móka. Igazából nem olyan rossz ez a munka, mert jól fizet. Csak kicsit fárasztó, meg a kezünk jól szétázik és kireped a víztől. De ennyi pénzért megéri. Pláne, hogy egyelőre ugye nincs egész nyárra fix munkák. És még az is jó, hogy jelen pillanatban csak mi vagyunk, aki megcsinálja, úgyhogy ha van rendezvény, illetve főzés, akkor mehetünk mosogatni. Mielőtt jöttünk, a tulaj mosogatott és szerintem most örül neki, hogy nem kell mosogatnia, hanem megcsináljuk mi. És mi is örülünk, hogy ezzel tudunk pénzt keresni. Szóval mindenki boldog:).
A másik időszakos munka egy borászatnak a szőlőjében van, ahol Szebi (a sógorom) dolgozik. Ő vezeti az egészet és 1 vagy 2 Amigo-val (mexikói ember) dolgozik. Mivel most csak 1 Amigo van, így Szebi főnöke kitalálta, hogy 599 dollárig dolgozhatunk vele a szőlőben. Azért 599 dollárig, mert addig nem kell utánunk adót fizetnie.
Eddig csak a munkákról írtam, hogy mi van illetve mi nincs, de most kicsit írok arról is, ami történt velünk, mióta megérkeztünk.
Kati és CJ jöttek ki elénk a reptérre. Amikor megérkeztünk Washingtonba el sem hittük, hogy itt vagyunk, amikor pedig megérkeztünk Katiékhoz - még másfél óra autózás a reptérről - azt nem hittük el, hogy vége az utazásnak. Hosszú volt és fárasztó, mert 24 órát utaztunk. Kivéve azt a pár órát, amit a londoni reptéren töltöttünk... Mindenestre jó volt megérkezni, látni a tesómékat és tudni, hogy itt vagyunk a nagy Amerikában. Másnap - mint már írtuk - mentünk munkát keresni. Aztán utána jöttünk Julikéhoz, akiket másfél éve nem láttunk. Náluk van Marcus baba.
A munka és a munkakeresés miatt hol Katiéknál, hol Juliéknál lakunk, ami elég vicces:). A cuccaink fele itt, a másik fele ott van. És persze egy csomószor van úgy, hogy ha valami kéne, az nincs nálunk, mert a másik helyen van. Szóval kicsit bonyolult, de izgi:).
Katiék egész európaias városban laknak. Bár ott is tipikus amerikai filmes házak vannak, de ahol Juliék laknak, ott aztán pláne. A Neighbourhood, ahol laknak a kerítés nélküli, nagy előkertes házas környék, ahol mindenki mindenkinek köszön és integet. És ahol minden tele van mókussal, nyúllal és a Chip and Dale meséból ismert chipmunk-kal.
Az első mosogatós munkanapunk az érkezés utáni szombaton volt. Akkor még sokkal bénábbak voltunk, mint most - tudom furcsán hangzik, mert még csak 1 hét telt el -, de tökélyre fejlesztettük a mosogatást. Rájöttünk egy csomó mindenre, hogy hogy lehet hatékonyan mosogatni ketten. A szőlőben csütörtökön kezdtünk el dolgozni és aznap is, meg pénteken is utána még mentünk mosogatni. Tegnap pedig rendezvényen dolgoztunk (annak a cégnek, aki a kajákat csinálja) Szebivel együtt. A Colonial Downs nevű helyen lóverseny volt, amire kb 600 ember érkezett. Hát őket kellett jóllakatnunk. A hidegtálak elkészítésétől kezdve a saláták összekeverésén, pakoláson, takarításon át a maradék kaja eltüntetéséig mindenféle feladatunk volt. Amúgy jó volt a rendezvény, de amikor a végén a megmaradt kajákat öntöttük ki a szemétbe, akkor majd megszakadt a szívem... látni, hogy lavórnyi saláták, rengeteg hús, különféle tészták mennek a szemetesbe... Persze amennyi mindent csak tudtunk, azt hoztunk haza - szerintem kb 1 hétre elég négyünknek -, de rengeteg kaja ment a kukába. Sajnos nem lehetett volna odaadni semmilyen szervezetnek és senkinek, mert túl sokat állt kint szobahőmérsékleten. Igaz az a mondat Amerikára, hogy: "Nagy ország, nagy...". Nagy ország, nagy emberek; Nagy ország, nagy mennyiségű kaja; Nagy ország, nagy pazarlás. Így a tegnapi rendezvény után ma is volt munkánk a mosogatnivaló miatt.
Amúgy az amerikaiaknak a főzési szokásai is kicsit furcsák, mert nem úgy csinálják, mint mi, hogy rendesen kikaparják az edényből a kaját. Csak a nagyját szedik ki, aztán a többi megy a lefolyóba vagy a kukába...se az nem zavarja őket, hogy a Föld másik felén éheznek, se az hogy a lefolyó eldugul. Mosogatás szempontjából a második opció rosszabb, mert minden alkalommal csak úgy tudjuk leengedni a vizet, hogy pumpáljuk a lefolyót, mintha valami őrültek lennénk... De ez még kisebb gond. Az a nagyobb, hogy mindenféle kaját benne hagynak az edényekben, azt egymásra vagy egymásba pakolják és belerohad illetve belepenészedik. Na azt igazán jó mosogatni. Szerdán találtunk egy egész műanyag-ládányi használt evőeszközt, amit lefedtek és pókhálósra penészedett. Azóta is áztatjuk... Ma meg egy, illetve több tespivel gyűlt meg a bajunk, amiben hús sült ki tudja hány napja. A tepsiben benne volt a maradék hús csak úgy kint az asztalon és az alján 2 cm vastag égett réteg. Attila "vágta" ki belőle 3 óra áztatással, és fél óra villával valamint dörzsivel való vakargatással. Ennyi pénzért tényleg megéri, na de akkor is. Hogy lehet így főzni???
Holnap pedig ismét megyünk a szőlőbe, amire Attila már most készül. Ezt bizonyítja a kép is, amin a tűző nap ellen védő sisakját viseli:).
"Röviden" ennyi, ami másfél hét alatt történt. Gondolom Ati nemsokára írja a következő bejegyzését, úgyhogy várjátok azt is izgalommal:).
2010. június 15., kedd
First chapter
Na. Megbeszéltük Ágival, hogy mi hogy lesz. Persze nem ezért késett a blog. Tényleg nem:) Eddig nem nagyon volt időnk ilyesmire. Ami biztos: a jet-lag létezik! Ha nem is olyan kegyetlen, mint Chuck Norris, azért nem kellemes.
Már a repülőút sem volt akármilyen. Lekéstük a gépet Londonban - természetesen nem a mi hibánkból. Bécsből indultunk és a check-in-es néni Londonba küldte a csomagunkat - Washington helyett, mert ugye Londonban csak átszállásunk volt. Persze erre már csak azután jöttünk rá, hogy eltűnt a csomag a reptér nagy, sötét gyomrában. Úgyhogy Londonban be kellett lépni az országba (negyed óra), fel kellett venni a csomagunkat, ami természetesen nem az első menetben jött (fél óra) majd át kellett volna jutni időben az 5-ös terminálra (fél óra); na ez már nem fért bele az amúgy is szűkös időbe. A British Airways-es fazonok csupa jófejek, csak a számítógéphez nem értenek. Na mindegy. Isteni áldás, hogy a következő gép Washingtonba kb. 3 órával később ment, így arra is maradt időnk, hogy kimenjünk a szabadba:
Szóval nem voltunk éppenséggel rossz hangulatban. Egy kis finomság: a reptéren találtam egy kisebb csuklót (amúgy gyakorlatilag az egész Heathrow váza egy rácsos tartó).
Visszatérve az útra, mivel nem saját hibából késtük le a gépet, eggyel magasabb osztályba kaptunk jegyet :) Fasza! Annyi kaját kaptunk, hogy meg se tudtuk enni. Meg a szék is jobb volt. De azért nem élvezhettük ki teljesen az osztály adta lehetőségeket a légiutaskisérők sztrájka miatt. Angolok... Viszont volt mivel elfoglalni magunkat. Például a nénivel mellettünk. Na Ő súlyos arc volt. Egyedül utazott, nuku angol tudás. Gyakorlatilag nuku nyelvtudás. Mivel nem hallottuk beszélni, azt se tudjuk, honnan jött vagy milyen nyelven beszélt. Most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy nem tudott egyetlen nyelven sem. Képzeljetek el egy embert aki két ország közötti határövezetben él és egyik nyelvet sem beszéli. Na ez volt a néni:) És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, Ő volt az:
A néni semmilyen tárgyat nem látott még életében. Legalábbis erre enged következtetni, hogy mindent jól, közelről megnézett magának. És minden kaját rossz helyen bontott fel. A tejet magára öntötte (fejjel lefelé bontotta ki), a salátát meg úgy ette, hogy megette a salátát magába, majd felbontotta az öntetet és a foga segítségével egy menetben betolta a szájába. Csodálkozott, hogy szar :D Na mindegy. Élveztük.
A repülőgép egyébként egy Boeing 777-es volt, ha valakit érdekel. Akkora hajtóművei voltak, hogy egy átlagos kisebbségi család (10-12 fő) simán tudott volna bujócskázni benne egy jót. A felszállás meg a legkirályabb. Amikor az a kb 300 tonna (tényleg!) megindul, az durva. Aztán a pilóta nyom egy kövéret és belepréselődsz a székbe. És 3,5 km múlva meg már repülsz.
Valahol még az Óceán felett egyszer csak megjelent egy repülő mellettünk:
Olyan közel volt, hogy még azt is láttuk, hogy azon az ülésen, ahol mi ültünk, a másik gépen egy tetovált szemöldökű nő ült. Na jó, nem. De azt láttuk, hogy az is British Airways-es.
Ugorjunk.
Munka van, de csak ideiglenes és néha. Egyelőre. De a munkakeresés az megy. Voltunk már vagy 20 helyen. JA! A közlekedés az pazar. Minden fontosabb út legalább két sávos, az autópálya (amin legtöbbször megyünk) 2x3 vagy 4 sávos, max sebesség 65 MPH, ami kitolható 75-re vagy ahogy a forgalom adja. A kocsik viszont... A legtöbb ember truck-kal jár, ami nálunk nincs is. Olyan, mint egy furgon, csak a rakodórésze "kabrió". És akkorák, hogyha melléállok a vállamig ér a motorháztető. Fontos. Főleg a fogyasztás szempontjából. Persze ehhez van igazítva a benzin ára is: 1 gallon (3,78 l) 2,5 $, ami ellenségek közt is max 575 Ft. Azaz: 152 Ft/l. Na ez a nem mindegy.
Amit eddig vezettem itt: Mini Cooper, Saab 9-3 és Volvo S80. Ezek közül kettő automata. Lehet tippelni, melyik kettő.
A szerzőtárstól jön majd a következő poszt, már készül, csupa újdonsággal és mindenképpen más szemszögből. Olvassátok és kommenteljétek Őt is. Mára ennyi. Véget ért a móka mára, bezár Miki mókatára.
U.i.: Nekem is jöhetnek a kommentek, hogy vegyek vissza az arcomból, stb.
Már a repülőút sem volt akármilyen. Lekéstük a gépet Londonban - természetesen nem a mi hibánkból. Bécsből indultunk és a check-in-es néni Londonba küldte a csomagunkat - Washington helyett, mert ugye Londonban csak átszállásunk volt. Persze erre már csak azután jöttünk rá, hogy eltűnt a csomag a reptér nagy, sötét gyomrában. Úgyhogy Londonban be kellett lépni az országba (negyed óra), fel kellett venni a csomagunkat, ami természetesen nem az első menetben jött (fél óra) majd át kellett volna jutni időben az 5-ös terminálra (fél óra); na ez már nem fért bele az amúgy is szűkös időbe. A British Airways-es fazonok csupa jófejek, csak a számítógéphez nem értenek. Na mindegy. Isteni áldás, hogy a következő gép Washingtonba kb. 3 órával később ment, így arra is maradt időnk, hogy kimenjünk a szabadba:
Szóval nem voltunk éppenséggel rossz hangulatban. Egy kis finomság: a reptéren találtam egy kisebb csuklót (amúgy gyakorlatilag az egész Heathrow váza egy rácsos tartó).
Visszatérve az útra, mivel nem saját hibából késtük le a gépet, eggyel magasabb osztályba kaptunk jegyet :) Fasza! Annyi kaját kaptunk, hogy meg se tudtuk enni. Meg a szék is jobb volt. De azért nem élvezhettük ki teljesen az osztály adta lehetőségeket a légiutaskisérők sztrájka miatt. Angolok... Viszont volt mivel elfoglalni magunkat. Például a nénivel mellettünk. Na Ő súlyos arc volt. Egyedül utazott, nuku angol tudás. Gyakorlatilag nuku nyelvtudás. Mivel nem hallottuk beszélni, azt se tudjuk, honnan jött vagy milyen nyelven beszélt. Most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy nem tudott egyetlen nyelven sem. Képzeljetek el egy embert aki két ország közötti határövezetben él és egyik nyelvet sem beszéli. Na ez volt a néni:) És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, Ő volt az:
A néni semmilyen tárgyat nem látott még életében. Legalábbis erre enged következtetni, hogy mindent jól, közelről megnézett magának. És minden kaját rossz helyen bontott fel. A tejet magára öntötte (fejjel lefelé bontotta ki), a salátát meg úgy ette, hogy megette a salátát magába, majd felbontotta az öntetet és a foga segítségével egy menetben betolta a szájába. Csodálkozott, hogy szar :D Na mindegy. Élveztük.A repülőgép egyébként egy Boeing 777-es volt, ha valakit érdekel. Akkora hajtóművei voltak, hogy egy átlagos kisebbségi család (10-12 fő) simán tudott volna bujócskázni benne egy jót. A felszállás meg a legkirályabb. Amikor az a kb 300 tonna (tényleg!) megindul, az durva. Aztán a pilóta nyom egy kövéret és belepréselődsz a székbe. És 3,5 km múlva meg már repülsz.
Valahol még az Óceán felett egyszer csak megjelent egy repülő mellettünk:
Olyan közel volt, hogy még azt is láttuk, hogy azon az ülésen, ahol mi ültünk, a másik gépen egy tetovált szemöldökű nő ült. Na jó, nem. De azt láttuk, hogy az is British Airways-es.Ugorjunk.
Munka van, de csak ideiglenes és néha. Egyelőre. De a munkakeresés az megy. Voltunk már vagy 20 helyen. JA! A közlekedés az pazar. Minden fontosabb út legalább két sávos, az autópálya (amin legtöbbször megyünk) 2x3 vagy 4 sávos, max sebesség 65 MPH, ami kitolható 75-re vagy ahogy a forgalom adja. A kocsik viszont... A legtöbb ember truck-kal jár, ami nálunk nincs is. Olyan, mint egy furgon, csak a rakodórésze "kabrió". És akkorák, hogyha melléállok a vállamig ér a motorháztető. Fontos. Főleg a fogyasztás szempontjából. Persze ehhez van igazítva a benzin ára is: 1 gallon (3,78 l) 2,5 $, ami ellenségek közt is max 575 Ft. Azaz: 152 Ft/l. Na ez a nem mindegy.
Amit eddig vezettem itt: Mini Cooper, Saab 9-3 és Volvo S80. Ezek közül kettő automata. Lehet tippelni, melyik kettő.
A szerzőtárstól jön majd a következő poszt, már készül, csupa újdonsággal és mindenképpen más szemszögből. Olvassátok és kommenteljétek Őt is. Mára ennyi. Véget ért a móka mára, bezár Miki mókatára.
U.i.: Nekem is jöhetnek a kommentek, hogy vegyek vissza az arcomból, stb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)