Tenth chapter

Csak úgy záporoznak a bejegyzések, ugye?!

De ezt most el kell mondanom. Tudom, egyeseket nem érdekel. Inkább a többséget. De akkor is.
Szóval: tegnap a kezemben fogtam egy igazi M4-est. Tudjátok, CS B-4-3.
Hát nem olyan, mint ahogy azt elképzeltem.
Először is: pillekönnyű. Persze ahhoz képest, hogy az egész fém és nem is kicsi. Olyan, mint egy játékfegyver. Csak ezzel lehet lőni rendesen.
Másodszor: olyan finom szerkezet, hogy meglágyul az ember szíve. Nem is gondolnád, hogy ezzel éppen, ebben a pillanatban is ártatlan embereket ölnek meg. Szóval fura élmény volt.

Ma meg jöttem haza munkából, szól a rádió, egész jó zene, egyszer csak elnémul. Pár másodperc múlva meg elkezd sípolni, mint a veszedelem. Ez megy egy ideig, aztán beleszól a rádióba Microsoft Sam, hogy figyelem, figyelem, égszakadás földindulás, mindenki szaladjon amerre lát, mert...esik az eső és villámlik. Meg fúj a szél. A nemzeti időjárás- és pánikkeltésügyi minisztérium úgy látja, hogy vészhelyzet van, úgyhogy riasztást ad ki a környékre. (Eléggé fújt a szél - Juli)
Persze mire visszajött az adás, már lement az a tök jó szám. Elment a kedvem a rádiótól is. Erre volt jó a riasztás.

Ninth chapter

Múlt csütörtökön vidámparkban voltunk, mindketten életünkben először:).

Juliéktól indultunk, így reggel fél 8-kor Katival és CJ-val kocsiba pattantunk és eljöttünk Juliékhoz. Itt megetettük a babát, meg magunkat is, összeszedtük a cuccainkat, aztán irány a NAGY Busch Gardens, Virginia - és talán a Keleti-part - legnagyobb vidám- és élményparkja.

Amióta eldöntöttük, hogy megyünk vidámparkba, azóta próbáltuk felkészíteni magunkat a hullámvasutakra és az egyéb játékokra, amelyek eddig ismeretlenek voltak számunkra. Úgy értem, hogy nem árt kicsit felkészülni az előtt, mielőtt az ember olyan vidámparkba megy, ahol kb 65 m magasról - nem túlzok - függőlegesen indul el a hullámvasút pályája. Pláne, hogy előtte még soha az életben nem ültünk hullámvasúton.

Tehát, bár készültünk rá lelkileg, de mégis a vidámpark felé közeledve egyre nőtt az andrenalin-szintünk, pedig hol voltunk akkor még a hullámvasúttól... Izgatottan vártuk, hogy milyen lesz a nap, beszélgettünk és egyszer csak feltűnt előttünk a park bejárata és az egyik hullámvasút.


A park úgy van kialakítva, hogy ha az ember végig sétál rajta, akkor néhány európai ország - Olaszország, Németország, Franciaország, Skócia, Írország és Anglia - területén halad át, ahol a nemzetre jellemző játékok, zenék, ételek, ajándéküzletek, stb vannak.


Mi Olaszország területén kezdtük a napot, 2 "kezdőknek" való játékkal. Mindkét játék - Escape from Pompeii és Roman Rapids - vizes játék, amelyek a nagy melegben hasznosak voltak. Főleg a Roman Rapids... Öten ültünk föl rá, mert Juli Marcussal kint maradt. Az a lényege, hogy be kellen ülni egy kör alakú hajóba, amely egy folyócskán halad elég kiszámíthatatlanul, mert bukkanók, terelők, gátak, stb van beépítve a pályába. És van egy olyan rész, ahol fölülről zúdul le rengeteg víz a hajónak csak egy részére. Persze nem lehet kiszámítani, hogy ki lesz vizes, úgyhogy igazi meglepetés éri az embert, amikor a nyakába zúdul annyi víz, hogy még fél nap múlva is - a tűző nap ellenére - vizes a ruhája:). Szebi szerette volna a legjobban, hogy vizes legyen és ki volt az egyedüli, akire egy csepp víz se ment az egész út alatt...? Hát persze, hogy Szebi:D. Mi kaptuk Attilával a legtöbb vizet, de Kati és CJ is rendesen kapott, úgyhogy mikor kiszálltunk a hajóból, úgy néztünk ki, mint az ázott csirkék. De legalább nem volt melegünk:).
Az Escape from Pompeii pedig a hullámvasutakra való enyhe kis bemelegítő volt.

Ezeket követte az első hullámvasút, amire mi nem ültünk föl, inkább lent maradtunk Marcussal. Elsőre - mármint első alkalommal - kicsit ijesztőnek tűnt az Apollo-s Chariot nevű hullámvasút és Juli azt mondta, hogy inkább egy másikkal kezdjünk (visszagondolva az sem volt kevésbé ijesztő...).

A következő állomás Németország területén, a Curse of DarKastle volt, amely 4 dimenziós kísértetkastély. Beültünk egy kiskocsiba, fel a 3D szemüveg és indult is a "mozi". Iszonyú jól volt megcsinálva, mintha tényleg benne lettünk volna a mesében:). Zuhantunk, repültünk, harcoltunk, eső esett ránk, fújt a szél, kísértetek üldöztek és egyszer csak mindennek vége lett:). Nagyon jó volt.

Már alig vártuk, hogy kipróbáljunk egy hullámvasutat, de előtte még ettünk mindannyian egy jó kis sült kolbászos kaját Németország területén. (mi is jófejek vagyunk, hogy pont a hullámvasút előtt... de végül is nem lett baj:)).

És ebéd után végre elérkezett a várva várt pillanat, amikor is sorban álltunk az Alpengeist vasútnál:). Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor beültünk a kocsiba és magunkra hajtottuk a védőövet. És egyszer csak elindult a kocsi.


És csak ment és ment és ment fölfelé, majd egyszer csak megállt. Aztán elindult lefelé... azt sem tudtam, hogy hol vagyok és hogy egyáltalán vége lesz valaha és ha igen, akkor túlélem-e. De egyszer csak vége lett. És csak ültem a kocsiban és azt sem tudtam, hogy fel bírok-e állni, ha ki kell szállni. De aztán persze ki tudtam, csak forgott az egész világ és alig bírtam visszamenni Katihoz és a babához. De aztán pár perc múlva újra felültünk rá 4-en. Kati próbálgatta a fényképezőgépét és pont azt a kocsit kapta el, amin mi ültünk sorban Juli, CJ, én és Ati.


Csak zárójelben jegyezném meg - bár Ati így is hókon fog vágni -, hogy ha lehet, Ati fejét érdemes megnézni közelről, hogy hogy koncentrál...:).

Na és ezután jött a Griffon, amiről Ati már írt. Hát az tényleg brutális volt. Ülni a tetején és várni, hogy mikor kezd el zuhanni... Félelmetes volt, de iszonyú jó. Mintha repültünk volna.

Ezek után a Loch Ness Monster hullámvasút már csak gyerekjáték volt. Bár én előtte Juli elmondása alapján még light-osabbra számítottam, mint amilyen volt, de hát meg se közelítette az előzőeket.

És végül felültünk egy Air in the Europe nevű 3D-s mozira, ahol azt imitálták, mintha nyitott repülővel repülnék Európa néhány híres tája fölött. Gyönyörű volt és élethű.

Ez után a nap után elég zihált feje volt mindenkinek, ami a képen azt hiszem látszik is:).

Mivel Marcus az előző képen elbújt, teszek fel róla is egy képet. Egész nap velünk volt, cipeltük mindenhova és olyan jó baba volt, hogy meg se nyikkant.


És azt hiszem ilyen vidámparkba eljutni - pláne az életben először - igen csak nagy ajándék. Úgyhogy aki erre jár, mindenképp menjen el!!!

Eighth chapter

Újabb poszt, mert ráérek. Hétfő, kedd, szerda: szünnap. Az utolsó több összefüggő szabadnap a nyáron. Mostantól átlagban kb 6 napot fogok dolgozni hetente, zuhogni fog a lóvé. Ági meg megy vissza, Fredericksburgbe. Sajna.

De hogy ne maradjatok élmény nélkül, jöjjön a vidámparki beszámoló. Mert ugye voltunk ott is. Busch Gardens a neve. Nem is vidámpark, inkább egy vidámpark, sok étterem, állatkert és sok-sok más keveréke. Országok szerint van elválasztva a park területe, Európa nagyobb országai (Olaszország, Németország, Nagy-Britannia stb.) szerepelnek itt. Minden ország területe próbál úgy kinézni, mintha eredeti lenne: olyan zene szól, olyan a kiszolgálószemélyzet öltözete, olyan a környezet. Meg a dolgok nevei is az adott nyelvből valók. Van jó pár brutális hullámvasút, az egyikről mesélek.

A neve Griffon. Olyan 62,5 méter magasra felhúznak, ott vízszintesen megfordulsz (addig van időd körbenézni, megnézni a tájat olyan magasból), aztán függőlegesen lefele zuhanni kezdesz. Pontosabban kezdenél, ha nem állítanának meg pont a legteteje után egy picivel.

Három sorban vannak az ülések, minden sorban 10 ülőhely. Namost. Aki a legelső sorban ül, az szimplán becsinál. A másodikban is csak az nem, aki már ült ezen a hullámvasúton. Mi vigyáztunk a nadrágunkra, a harmadikba ültünk. De a lélegzetünk azért így is elállt. Inkább megmutatom képen:


Azok ugyan nem mi vagyunk, de mi is voltunk pont ott. Jöjjön a következő képkocka:


Még itt sem engedett el. Majd most:


Itt már nincs visszaút. Pont ebben a pillanatban engedte el őket és ahogy láthatjátok, közel 90 fokban lejt a pálya. (forrás) A maximális sebessége 70 mph (113 km/h).
Ezután meg megy jobbra-balra, föl-le, de az elejét csak a menet után tudod feldolgozni.

Mutatok egy másik hullámvasutat. Ez másik vidámparkban van, de vannak róla videók. Talán nem is kéne kipróbálni: Intimidator 305 (azért 305, mert 305 láb magas)

A vidámpark egyébként nagyon igényes, tényleg. Szép. Érdekes, hogy nem csak a hullámvasutakon van a hangsúly, hanem minden rendesen karban van tartva. A növényzet, a járda, az éttermek, minden. Persze van miből rendben tartani: csütörtökön voltunk és akkor is mindenhez sorba kellett állni. Van látogató bőven.

Most megyünk shoppingolni meg ha lehet, fánkot enni. Juppiiiiiiiii!
Mára ennyi. Holnap lehet, írok még, majd meglátom.
Legyetek jók...ha tudtok!

Seventh chapter

Üdv mindenkinek!

Ez itt a rendes heti beszámoló azoknak, akik szomjaznak az információra. Az történt kérem, hogy (mint azt már Ágitól megtudhattátok) folyamatosan dolgozunk. Nagyon tetszik a Lifeguard-kodás, mindjárt el is mesélem, hogy miért. Ami viszont rossz, hogy ugye külön vagyunk Ágival. Minden rosszban van valami jó. Vagy minden jóban van valami rossz. Félig üres, félig tele... A lényeg, hogy mint Amerika, én is kilábalni látszom a válságból: nagyon kirúgtam a hámból, de látom az alagút végét. Hogy mindenkinek érthető legyen, egy kisebb vagyonnal tartozom jelenlegi otthon- és szállásadóimnak. Akkora összegről van szó, hogy le sem merem írni, nehogy valaki szívbajt kapjon. (maradjunk annyiban, hogy egy laptop, egy amerikai repülőjegy és egy lifeguard tanfolyam ára) DE! Hála az állandó munkahelynek, úgy tűnik, ez a probléma megoldott! Sőt, talán még pozitívra is kijöhet a mérleg.
Akkor a lifeguard-kodásról: előre mondom, irigykedni nem szép dolog. Reggel 9:30-ra kell menni, este 7-ig, 8-ig tart a munkaidő. Ez kb 10 óra naponta. Az órabér 8,5 $. Azaz...nem irigykedünk. 9:30-tól kb. 11, 12-ig kitakarítom a medencét, felsöprök, ellenőrzök mindent, elvégzem a munka "mocskos" részét, ezután a feladatom 2 óránként a víz ellenőrzése (klórtartalom meg pH érték-mérés) és a "rend" fenntartása. Este meg zárok. Namármost: aki ismer, tudja, milyen keménykezű vagyok, mennyire nem ismerem a humort. A medence látogatóinak nagy része kölyök, ezeknek a nagy része pedig eszméletlen jó fej. (Valahogy a feketék sokkal vidámabbak, mint mi, fehérek és nem is problémáznak annyit, meg nem is szegik meg a szabályokat.) Szóval ezeknek a gyerekeknek nehéz nemet mondani. Az első pár napban nem is sikerült, de úgy azért elég káosz lett a vége, mert akkor mindenki szemet kap, ugye. Úgyhogy mostanra úgy vagyunk, hogy ugyan a kötél két végén állunk, a gyerekek meg én, de igazából senki sem akarja elhúzni a másikat, nem akarja felborítani az egyensúlyt. Kivéve persze egy kölyköt. A kisördög. Neki mindig az egyik szeme rajtam van és ha nem nézek, kegyetlenül megszegi a szabályokat. De nem csak ezért utálom: van egy kistesója, szegénynek az egyik fele megéghetett gyerekkorában és ennél fogva testi fogyatékos. Na őt szokta kínozni. De nem csak egyszerű testvérharc, hanem szó szerint kínozza. Én meg rászólhatok, de persze mit sem ér. Nem nekem kéne szólnom, hanem az apjának, aki egész nap a medence partján ül és telefonál. Hogy mire figyel közben?...
De a többi kölyök tényleg baromi jófej és néha segítenek is: például rászólnak a haverjaikra, ha rossz fát tesznek a tűzre. Meg pacsiznak velem, ha valami jól sikerül. És ami még érdekes: az összes fekete gyerek állandóan mosolyog; na jó, legalábbis nem komor. Érdekes...
Hallottam megint emelkedik otthon a benzin ára. Gondolkodtam még egy kicsit. Csak hogy árnyaljam a képet: Magyarországon 1 gallon benzinért minimálbéren 3 órát kell dolgozni. (65500 forint a minimálbér, az kb 410 Ft/óra, egy liter benzin meg kb 335 Ft) Itt 1 gallon benzinért minimálbéren 20 percet kell dolgozni. (7.5 $/óra a minimálbér, egy gallon benzin pedig 2,46 $) Ezen nem tudom túltenni magam.
Most érkezett meg Ági ide hozzánk Richmondba, úgyhogy megyek!

Legyetek jók, kezeket a paplan fölé és éljenek a csajok!

Sixth chapter

Ez az első hét, hogy végre mindketten tudunk dolgozni a fix munkahelyünkön. Mert ugye Ati a múlt héten vízimentő-oktatásra járt. De mivel már hivatalosan is lifeguard, elkezdhetett dolgozni és ezzel David Hasselhoff nyomdokaiba lépni. Szegénykém a múlt heti tanfolyamon annyira leégett, hogy elmondása szerint olyan a háta, mint az újkrumpli.

Én már a múlt héten is lapátoltam a fagyit hol ide, hol oda:). Ha épp volt a kedvenceimből - és sajnos valamelyikből mindig volt - akkor természetesen oda is lapátoltam, ahova nem kellett volna (vagyis a számba...:)). De hát ki tudja megállni, hogy ne egyen fagyit, ha már egyszer fagyizóban dolgozik?! Ez komoly kérdés, mert szeintem nincs ilyen. Viszont aki tud valakit, aki ilyesmi helyen dolgozik és nem eszik/iszik időnként abból, amiből nem kéne, annak viszek egy doboz Dr Peppert:). Hogy mi is az a Dr Pepper? Hát megsúgom, de csak azért, hogy senkinek ne legyenek álmatlan éjszakái amiatt, mert nem tudja mi az. Ez kérem egy - állítólag - 23 izű üdítőital. Én ebből csak egyet érzek, a marcipánt. Az illata meg olyan, mint a cipőkrém... Borzalmasan rossz, de egyszer az életben érdemes kipróbálni.


Amúgy a kedvenc fagyijaim, amik a leggyakrabban eltévednek:
Az első a "Death by chocolate", ami brutálisan csokis és épp az a jó benne. Tényleg nagyon durva (kalória és a csoki-íz szempontjából is), mert van benne kakaópor, csokiszirup, csokidarabok és brownie. Igazi csokifagyi. A második kedvencem a "Toasted coconut". Az valami mennyei... az otthoni kókuszfagyik elbújhatnak mellette. Fagyialap és csak igazi kókusz, semmi más. És a harmadik legjobb a kávé... hmmm.

Azért vannak furcsa dolgok is a fagyizóban. Úgy értem furcsa termékek, amit eszembe se jutna kipróbálni. Van például az "Ice-cream float". Bármilyen szénsavas üditőitalban 2 gombóc bármilyen fagyi...:S. Rémesen hangzik és amikor az ember bele teszi a fagyit az üditőbe, habzik mint a fene. A másik szörnyű a "Sno kone", ami darált jég meglocsolva valamilyen "gyümölcsízű" lével. Nem olyan, mint a hókristály, mert az finom.

A fagyizóban kb minden harmadik ember megkérdezi, hogy honnan jöttem. És egy csomóan meg azt hiszik, hogy orosz vagyok. Lehet, hogy fel kéne vennem valami orosz nevet és az orosz maffiának dolgozni?! Azzal talán még több pénzt kereshetnék. Meggondolandó....

Fifth chapter

Jó reggelt Vietnám!!!

Újra jelentkezik mindenki Tacsija. Most, barátaim, amikor Ti pihe-puha ágyacskátokban az igazak álmát alusszátok, most értem haza életem első Lifeguard oktatásáról. Kezdem:

1. Én vagyok a legidősebb (ilyen még sose fordult elő velem).
2. Én vagyok az egyetlen külföldi (azt hiszem megesett már).
3. Én vagyok a legmagasabb (a régi szép idők...).

Lássatok csodát: majdnem mindenki ki tudja ejteni a nevemet (elsőre) és meg is jegyzik. Eddig legtöbben azért tudták megjegyezni illetve kimondani, mert hallottak már "Attila, the Hun"-ról (Attila, a Hun), de lehet, hogy ők csak a 2-es pont miatt. Mindenesetre jó. Pénteken napközben lesz a vizsga, előre is köszönöm a drukkolást.
Egyébként az oktatás elég messze van, kb. 40 perc volt autópályán. Visszafelé azonban szerencsét próbáltam és nem az autópályán jöttem: hiba volt. A halántékomon tisztán kirajzolódott a Nílus: a verőéren szemmel meg lehetett állapítani a pulzusomat. Nem viccelek: átlagban minden 2. jelzőlámpa megfog. Hihetetlen! A belvárosban egyenesen mindegyik, csak a városon kívül tudsz néha letudni 2-3 lámpát egymás után. Így az utazás 100 méteres sprintekké válik, nagygáz-nagyfék ritmikusan követik egymást. Ja: ha valaki fennakadna azon, hogy akkor miért nem megyek nyugodtan, kisgázzal, akkor pont odaérnék a következő zöldre, annak a válaszom:

1. Mert a forgalom nem engedi (bejönnek eléd meg illedelmesen ledudálnak).
2. Mert ez az amerika a saját ízlésére formálja még a legvadabb környezetvédő/kímélő embert is.

A piros lámpa előtt a kocsiban ülve, tehetetlenül, egymagában az ember mit tehetne: imádkozik. És hogy szól az ima: "Adj Istenem minden napra...zöldhullámot." Mert ezek az amerikaiak nem ismerik a zöldhullámot. Nem hangolják össze a főútvonalak lámpáit, mint az édes anyaföldünkön, ahol legalább megpróbálják, ezek után azt mondom, sikerrel. Ehelyett teljesen valószínűtlenül, a legváratlanabb pillanatban vált át a lámpa sárgára, majd pirosra (hogy aludna ki inkább végleg...).
Elég volt a közlekedésből.
Szóval Lifeguard leszek, Ági meg vadakat terelő juhász. Ja, nem, az más. Ő meg "ice-cream-scooper", azaz "fagylalt-lapátoló". Kérdés, hogy hova lapátolja... :D
Szóval mindenki megnyugodhat, vége a "hontalanságnak", kaptunk állandó munkát. Nem volt könnyű, de megérdemeltük.
Isten Veletek, (pillanatnyilag) alvó emberek.

Fourth chapter

Szombaton egy újabb fajta munkánk volt:). 3 hét alatt a 4. fajta. Azt hiszem igencsak változatos nyarunk van.

Július 4-e miatt egész hétvégén nagy ünneplések, kirakodóvásárok, különféle szabadtéri programok és egyebek vannak. Szombatra a fagyizó is - ahol Kati dolgozik - kitelepült a fredericksburgi vásárra. Mi a fagyizó tulajdonosával Jeff-el, CJ-vel és az egyik fagyizós lánnyal dolgoztunk kint a standon. Egész nap limonádét csináltunk es azt árultuk:). Rengeteg cukorral és rengeteg jéggel készült, ahogy az amerikaiak szeretik. Amúgy tényleg nagyon finom volt, de a sok cukor miatt (szerintem 5 dkg biztos volt egy pohárban) nem ittam túl sokat. Viszont az a durva, hogy volt olyan vásárló - nem is egy - aki miután megkóstolta a limonádét és nem találta elég édesnek, tett bele még egy fél adag cukrot... mondván, hogy ő szuper-édesen szereti... Hát végül is az ő dolguk.

Szóval most Katiéknál vagyunk Fredericksburgben, az európaias kisvárosban. Nagyon szép város, lehet sétálni a történelmi belvárosban, ami itt nagy szó.


Az egész város tip-top, viszont van benne egy kakukktojás üzlet. Borzasztó...mint holmi lepattant, szocreál bolt. Szerintem ilyet még Magyarországon sem látni, maximum tőlünk keletebbre vagy lent a Balkánon. Nagyon nem illik a város képébe és nem tudom elképzelni, hogy abba az üzletbe valaha valaki bemegy. Lehet, hogy pénzmosoda...?! Itt van róla 1-2 kép, mert nem bírtuk ki, hogy ne fotózzuk le. Sajnos nagyon tükröződött az ablak, de azért a lényeg látszik:)...

Vasárnap délelőtt teniszezni voltunk, aztán utána a pálya melletti medencében strandoltunk:). Mint a filmekben:). Délután pedig sushi-t ettünk CJ-vel. Életünk első sushija volt, de az biztos, hogy nem az utolsó! Nagyon finom volt annak ellenére, hogy nyers halból van. Szóval elég sok olyan dolgot csinálunk itt, amit otthon nem hiszem, hogy megtennénk. Tehát érdemes volt eljönni:D.

Ja, és még annyi, hogy a múltkor mosogatás után beugrottunk a Walmartba, vettünk 1-2 dolgot. Az alábbi képek alapján szerintem egészen amerikainak nézünk ki és jól beleillünk az itteni életbe:).