2010. június 15., kedd

First chapter

Na. Megbeszéltük Ágival, hogy mi hogy lesz. Persze nem ezért késett a blog. Tényleg nem:) Eddig nem nagyon volt időnk ilyesmire. Ami biztos: a jet-lag létezik! Ha nem is olyan kegyetlen, mint Chuck Norris, azért nem kellemes.
Már a repülőút sem volt akármilyen. Lekéstük a gépet Londonban - természetesen nem a mi hibánkból. Bécsből indultunk és a check-in-es néni Londonba küldte a csomagunkat - Washington helyett, mert ugye Londonban csak átszállásunk volt. Persze erre már csak azután jöttünk rá, hogy eltűnt a csomag a reptér nagy, sötét gyomrában. Úgyhogy Londonban be kellett lépni az országba (negyed óra), fel kellett venni a csomagunkat, ami természetesen nem az első menetben jött (fél óra) majd át kellett volna jutni időben az 5-ös terminálra (fél óra); na ez már nem fért bele az amúgy is szűkös időbe. A British Airways-es fazonok csupa jófejek, csak a számítógéphez nem értenek. Na mindegy. Isteni áldás, hogy a következő gép Washingtonba kb. 3 órával később ment, így arra is maradt időnk, hogy kimenjünk a szabadba:

Szóval nem voltunk éppenséggel rossz hangulatban. Egy kis finomság: a reptéren találtam egy kisebb csuklót (amúgy gyakorlatilag az egész Heathrow váza egy rácsos tartó).

Visszatérve az útra, mivel nem saját hibából késtük le a gépet, eggyel magasabb osztályba kaptunk jegyet :) Fasza! Annyi kaját kaptunk, hogy meg se tudtuk enni. Meg a szék is jobb volt. De azért nem élvezhettük ki teljesen az osztály adta lehetőségeket a légiutaskisérők sztrájka miatt. Angolok... Viszont volt mivel elfoglalni magunkat. Például a nénivel mellettünk. Na Ő súlyos arc volt. Egyedül utazott, nuku angol tudás. Gyakorlatilag nuku nyelvtudás. Mivel nem hallottuk beszélni, azt se tudjuk, honnan jött vagy milyen nyelven beszélt. Most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy nem tudott egyetlen nyelven sem. Képzeljetek el egy embert aki két ország közötti határövezetben él és egyik nyelvet sem beszéli. Na ez volt a néni:) És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, Ő volt az:
A néni semmilyen tárgyat nem látott még életében. Legalábbis erre enged következtetni, hogy mindent jól, közelről megnézett magának. És minden kaját rossz helyen bontott fel. A tejet magára öntötte (fejjel lefelé bontotta ki), a salátát meg úgy ette, hogy megette a salátát magába, majd felbontotta az öntetet és a foga segítségével egy menetben betolta a szájába. Csodálkozott, hogy szar :D Na mindegy. Élveztük.
A repülőgép egyébként egy Boeing 777-es volt, ha valakit érdekel. Akkora hajtóművei voltak, hogy egy átlagos kisebbségi család (10-12 fő) simán tudott volna bujócskázni benne egy jót. A felszállás meg a legkirályabb. Amikor az a kb 300 tonna (tényleg!) megindul, az durva. Aztán a pilóta nyom egy kövéret és belepréselődsz a székbe. És 3,5 km múlva meg már repülsz.
Valahol még az Óceán felett egyszer csak megjelent egy repülő mellettünk:

Olyan közel volt, hogy még azt is láttuk, hogy azon az ülésen, ahol mi ültünk, a másik gépen egy tetovált szemöldökű nő ült. Na jó, nem. De azt láttuk, hogy az is British Airways-es.
Ugorjunk.
Munka van, de csak ideiglenes és néha. Egyelőre. De a munkakeresés az megy. Voltunk már vagy 20 helyen. JA! A közlekedés az pazar. Minden fontosabb út legalább két sávos, az autópálya (amin legtöbbször megyünk) 2x3 vagy 4 sávos, max sebesség 65 MPH, ami kitolható 75-re vagy ahogy a forgalom adja. A kocsik viszont... A legtöbb ember truck-kal jár, ami nálunk nincs is. Olyan, mint egy furgon, csak a rakodórésze "kabrió". És akkorák, hogyha melléállok a vállamig ér a motorháztető. Fontos. Főleg a fogyasztás szempontjából. Persze ehhez van igazítva a benzin ára is: 1 gallon (3,78 l) 2,5 $, ami ellenségek közt is max 575 Ft. Azaz: 152 Ft/l. Na ez a nem mindegy.
Amit eddig vezettem itt: Mini Cooper, Saab 9-3 és Volvo S80. Ezek közül kettő automata. Lehet tippelni, melyik kettő.
A szerzőtárstól jön majd a következő poszt, már készül, csupa újdonsággal és mindenképpen más szemszögből. Olvassátok és kommenteljétek Őt is. Mára ennyi. Véget ért a móka mára, bezár Miki mókatára.

U.i.: Nekem is jöhetnek a kommentek, hogy vegyek vissza az arcomból, stb.

5 megjegyzés:

  1. Király lett a poszt! :D
    Örülök, hogy minden ok!
    Aztán remélem meghajtottad a Minit! :P

    U.i.: Azért még ne vesd el teljesen a Heti MILF rovatot...

    VálaszTörlés
  2. Véégre már nagyon vártam a fejleményeket, írjatok minél többet! :) és csak semmi milf!! :DD

    u.i. az igaz h ezekkel a bazinagy teher-személygépjárművekkel csak vmi mást kompenzálnak? :D

    VálaszTörlés
  3. Nah, királyak vagytok!:)

    Tacsi, akkor majd a rejtett MILF blogodhoz a felhasználónevet meg jelszót el tudod küldeni e-mailben, ahogy megbeszéltük?

    köszi, Ák.

    VálaszTörlés
  4. Minden tiszteletem a hölgyé, teljesen igaza van kedves Szilvia! Nem is tudom, hová gondoltam, midőn e ötlet eszembe ötlött vala. Esedezem bocsánatáért.
    Tisztelettel: Attila

    Más

    Ákos, nyugi, Te leszel az első aki hozzáférést kap a "titkos" MILF bloghoz :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy épségben kiértetek és jól érzitek Magatokat! Ma koccintunk is az egészségetekre. Kár, hogy Nélkületek.:( Jó a blog de az autós részt átugrottam.:P És a MILF-est is át fogom.:P (Mivel márt írt Kata, más nevet választottam:))

    Pusszancs

    VálaszTörlés