Thirteenth chapter

Ismét kicsit elmaradtam a blogírással, mert annyi minden történik, hogy erre nem nagyon van időm.

De most először is az óceánparti kirándulásunkról írok, amit Ati már beharangozott.
Szóval voltunk az óceánnál, gyönyörű volt:). Katiéknak el kellett menniük Norfolkba - az óceán partján fekszik - Kati zöldkártyája miatt. Oda volt az interjú, úgyhogy elmentünk velük, hogy akkor már egy úttal megjárjuk Norfolkot és az óceánpartot is. A zöldkártya-interjú sikeres volt, az óceánban való fürdés azonban sajnos nem, mert esett az eső:(. Tudom, fürdeni bárhogy lehet, mert úgyis vizes lesz az ember, csak épp az volt a baj, hogy nem tudtuk volna hova tenni a törölközőt, hogy száraz is maradjon. Meg a strandolás akkor az igazi, ha az ember utána ki tud feküdni napozni és egy kis színt magára szedni. Attilánál ez nem gond, mert mivel ő egész nap kint ül a medence partján, így már majdnem olyan barna, mint CJ. Én meg úgy nézek ki mellette, mint aki lisztbe ugrott... Egész nap bent a fagyizóban, a légkondiban nem lehet barnulni:(. Szóval nagyon szép volt az óceán. Azért térdig belementünk és én meg gyűjtöttem is néhány kagylót és kavicsot, amire a többiek azt mondták, hogy minek, úgyse tudok vele mit kezdeni. Ez igaz, de olyan szépek:).


Ati - mint Jeti:) - és az én lábnyomom...


Bár ugye az óceánban nem fürödtünk, de helyette voltunk egy igazi amerikai katonai bázison:). Izgi volt. (CJ hivatásos katona a hadseregben) Évekkel ezelőtt ott dolgozott azon a bázison, úgyhogy be tudtunk menni és megmutatott rengeteg érdekes dolgot. Láttunk igazi Apacs gépet tök közelről, katonai hajókat, helikopteres gyakorlatokat, stb. Fotózni természetesen nem lehetett, és nem is akartuk megpróbálni, mert élve biztos nem jöttünk volna ki onnan.

A másik dolog, amiről muszáj írnom, az a szülinapom. Katinak és nekem szünnapom volt aznap és szerencsére Szebi is tudott kivenni szabadnapot. Attila sajnos dolgozott:(, ahogy CJ is:(. De ennek ellenére nagyon jól telt a nap, épp ezért írok róla. Juli, Marcus és Szebi eljöttek Fredericksburgbe, hogy még ha foghíjasan is, de együtt töltsük a napot. Délelőtt sétáltunk Katiék környékén, majd miután Marcus megebédelt, mi is megetettük magunkat. A fagyizó utcájában van egy jó kis étterem, ott ebédeltünk. 3-an lányok falafelt ettünk, Szebi pedig tonhalsalátát. A falafel iszonyú jól volt elkészítve és hatalmas adag volt - gondolom a tonhalsaláta is jó volt, de ha azt mindhárman megkóstoltuk volna, akkor Szebinek nem maradt volna semmi... Szebi megette a fogyókúrás női-adag salátáját, mi meg degeszre ettük magunkat a falafellel úgy, hogy még maradt is. Így hát mindhármunk maradékát Szebi ette meg:). Már ekkor úgy éreztük, hogy elég volt a kajálásból mára, de még otthon várt Juli "New York-style cheesecake"-je:). Hogy kicsit lemozogjuk az ebédet, sétáltunk egyet a városban is. Hazaérve ismét nekiálltunk enni:). De hát Istenem, ilyen a Wittner család:D. Miután a tortából is mindenki jó nagy szeletet evett szederlekvárral meglocsolva, tényleg úgy éreztük, hogy kidurranunk. Meg se bírtunk mozdulni. És ekkor következett az, amiről mindenki tudott, csak én nem...:).

Estefelére vártuk Jeff-et - övé a fagyizó és kb olyan, mintha CJ második apja lenne. Sok közös programot csinálnak CJ-vel, Katival, Juliékat is ismeri, stb. Tehát vártuk, hogy jöjjön kicsit beszélgetni. És egyszer csak jött és beállatott egy igazi meglepetéssel, egy "Birthday Barbie-cake"-kel, amit a szülinapom alkalmából hozott:). Gyönyörű volt, ő csinálta az egészet. Ő sütötte, ő készítette a krémet, ő díszítette, stb. Maga a torta a Barbi baba szoknyája volt. A torta közepén volt egy henger és abba volt beleállítva a Barbie baba és a tortarészbe bele volt szúrva egy igazi Barbie gyűrű.



Soha nem volt ilyen tortám, és soha nem volt saját Barbie babám. Na jó, volt ugyan a tesóimtól örökölt Barbie-m, de azok kopaszak voltak, mert lenyírták a hajukat, mondván, hogy majd úgyis kinő... persze nem nőtt ki.
Asszem ha az 5 éves unokatesóm kapna ilyen tortát - aki Barbie-s bugyit rendelt Attilától:D - sírva fakadna örömében:). Amit nem csodálnék, mert tényleg gyönyörű torta volt. Úgyhogy természetesen ebből a tortából is ettünk, mert hát azt mégse lehet megtenni, hogy nem eszünk.

A nap végén pedig Juliékkal elmentem Hozzájuk, mert másnap is szünnapom volt és amúgy is hiányzott már nagyon az én hős lovagom, akit itt mindenki úgy ismer, mint "Attila, the Hun".

Így telt hát a szülinapom, nagyon jó volt és különleges.

Twelfth chapter

8:45: Juli mondja, hogy egész nap esni fog az eső. Én örülök, mert akkor kevés a medencéknél az ember, gyakorlatilag 0, így egész nap olvashatok. Tehát örülök, mert az eső az jó.

9:16: Sms-em érkezik, de mivel vezetés közben nem ajánlatos sms-t olvasni, úgy döntök, inkább majd medencéhez érkezésem után olvasom el.

9:30: Megérkezés a medencéhez. Sms elolvasása. Szitkozódás, mivel a főnök az, hogy ma nem kell kinyitni a medencéket. Főnök felhívása, hogy azért én mégiscsak kinyithatnék, ha már elautóztam idáig. Nemleges válasz. Tehát az eső az nem jó.

10:00: Hazaérkezés, majd telik-múlik az idő.

14:00: Főnök sms-t küld: Ki lehet nyitni a medencéket. Nemleges válasz. Nincs autóm, elvitte a cica. Nem akarok egy nap alatt 90 mérföldet beletenni Juliék autójába, meg ugye a benzin is. Továbbá fáj a hasam és a csillagok állása sem épp a legmegfelelőbb. Az utóbbi kettő kifogás persze csak az ötlet fázisig jutott el, többek között nyelvi akadályoknak köszönhetően. Az előbbiek közül pedig csak az elsőt használtam, apróbb helyesbítéssel: "cica" helyett "Juli" volt a kifogás alanya.
A további fejleményekről értesülhettek a blogon, remélem nem haragudott meg "Dzsán", a főnök.

Más.

Hétfőn szünnapos voltam, eljöttem Fredericksburg-be, az én gyönyörűséges tubarózsámhoz. Kis forgalom mellett ez az út kb 3/4-ed óra. Este 10-kor indultam a medencétől, ahol dolgoztam. Ez a tény önmagában kb. 15 percet dob a menetidőhöz. Megérkezésem időpontja pedig éjjel 0:15 perc, azaz ha leszámítjuk a plusz negyed órát, pontosan 2 óra volt az út. Az autópálya burkolatának felújítása ugyanis ekkor volt esedékes. Este 10-től. Emiatt 2 dugót kellett végigvárnom, de legalább közben tanulmányozhattam az amerikaiakat: mindenki nyugodtan tűrte a dugót és komolyan mondom, először láttam a zippzár elvet megvalósulni. Lehet (vagy inkább valószínű), hogy a klímázott, bőrüléses, kellemes hangulatú autóbelső teszi, de senki nem volt ideges. Mondjuk nem kell amiatt aggódniuk, hogy ki tudják-e fizetni a rezsit, mert mindenki, aki nem lusta és nem költi ökörségekre a pénzét meg tud élni ebben az országban. Most nem mennék bele, hogy miért, legyen mindenkinek saját elmélete erre. Én már vagy negyedszerre törlöm ki, amit ide akartam írni. Éljen a szabad gondolkodásmód!!!

Szóval!

Eljöttem Fredericksburg-be minden nők legszebbikéhez, hogy Véle töltsem a napom. Voltunk vásárolni ruhát, több helyen is. Akkora ruhaboltok vannak itt, hogy alig látsz el a bolt másik végéig! Persze a legtöbb rendelkezik férfiosztállyal és persze, hogy általában ez foglalja el a bolt 1/12-ed részét. Lehet, hogy azért, mert állítólag (állítólag) a hölgyek többet költenek ruhára, mint a férfiak. Nos, lehet benne valami.
Miután az új ruhák birtoklásából származó érzés már nem tudott tovább tölteni minket endorfinnal, útnak indultunk, hogy más boldogsághormon forrás után nézzünk. Ekkor jött képbe az Applebees.


Ez egy étterem-hálózat, amit már korábban is ki akartuk próbálni. Igaz ugyan, hogy egyszer voltunk már itt, de akkor nem enni, hanem állást keresni, ami nem bizonyult túl sikeresnek. Na de most! Szögezzük le: olyan jót ettünk, mint már rég. Valószínűleg az újdonság varázsa is dobott az ételeken, de tényleg nagyon jó volt.


A képen a főételek láthatóak, ezek mellé járt még egy kétszemélyes előétel is, rántott csirkeszárny-filék (tudom, furán hangzik, szerintem is inkább csirkemell darabok voltak rántva). Itt nem olyan a bunda, mint otthon, nincs benne morzsa, hanem ilyen puhább az egész. És a rántott csirkedarabkák bele voltak forgatva édes-csípős szószba. És ezt lehetett mártogatni márványsajtos sajtkrémbe.
A főételek meg láthatók, az enyém volt a steak, Ágié a sajtos-csirkés-zöldséges, spenótos túróval töltött ravioli, de majd kijavít, ha nem az.
Finom volt, na. Egyszer egy amerikai éttermet is ki kellett próbálni és nem csalódtunk.

Jöjjön a szülők és a rokonok kedvéért is egy kép:


Ilyen is kell, na.

Mára ennyi, nem tudom, mikor lesz időm legközelebb ennyit és ilyen részletesen írni. JA! Holnap megyünk a beach-re, az óceánpartra. Arról majd Ági ír, mert először lesz tenger- vagy óceánparton. Izgalmas poszt lesz, annyi szent, fehér cápákkal, kardszárnyú delfinekkel, rájákkal és csupa hasonlóan aranyos állatkával. Fogyasszátok azt is egészséggel!

Eleventh chapter

Kicsit elmaradtunk a bloggal, de csak azért, mert mindketten elég sokat dolgozunk - szerencsére - és nem nagyon marad időnk írni, valamint nem nagyon van miről, mert mindig ugyanaz történik.

Úgyhogy most megosztom veletek, hogy az 5 hét alatt, amióta a fagyizóban dolgozom, mire jöttem rá.

Rájöttem, hogy a gyerekek a fagyiválasztás szempontjából 3 csoportba sorolhatók:

1. vannak, akik szín alapján választanak fagyit
2. vannak, akik a 3 alap: csoki, vanília és eper közül választanak
3. és vannak, akik a NAGY nemzeti különlegességek közül választanak, melyek:

• "Cake batter": vanília fagyi, melybe instant piskótapor van keverve (itt a piskótát (is) instant porból sütik, nem maguk állítják össze a tésztát). Borzalmasan rossz, mert nagyon édes.
• "Chocolate chip": vanília fagyi csokidarabokkal.
• "Chocolate chip cookie dough": vanília fagyi, amiben csokidarabok és fagyasztott, nyers, golyó alakú sütitészta van. Ez nem olyan rossz, én szeretem, de biztos nem ilyet kérnék, ha elmennék fagyizni.
• "Mint chocolate chip": menta ízű fagyi csokidarabokkal. Kicsit olyan az íze, mint az "After eight" desszertnek, csak nem annyira mentás. Ez is finom, de nem annyira extra.

Az első 2 csoportba a kisebbek, kb 3-6 évesek, a harmadik csoportba pedig a nagyobbak, kb 7-14 évesek sorolhatók.
Persze az idősebbek közt is sokan rajonganak a különlegességekért, főleg a "Cake batter"-ért, de náluk még nem tudtam csoportokat találni.

Az viszont igaz, hogy 1-2 emberről már az előtt tudni lehet, hogy mit fog kérni, mielőtt megszólalna:).

És az is igaz, hogy akire ráférne, hogy ne egyen - nem hogy fagyit, de még salátát se, mert olyan kövér -, az minimum 2 gombócot kér csokizott, extra nagy tölcsérben... ezek után nem csodálkozom, hogy ilyen sok itt a durván túlsúlyos ember.